Hogyan lehet nektek is álom külföldi esküvőtök Olaszországban, Cipruson, Görögországban vagy bárhol a világban?


Álmaid külföldi esküvője csak egy karnyújtásnyira (vagy egy kattintásra) van tőled: hófehér tengerpartok, romantikus mediterrán tájak, melengető szellő és lélegzetelállító naplementék vagy éppen vad természetre vágysz Skócia zöldellő tájain vagy Izland elegáns koromfekete partjain? Meghittség, szerelem, könnyedség, utazás csak azokkal, akik igazán számítanak nektek. Szökjetek el ti is velünk Ciprus legendákkal teli tájaira, fogadjatok örök hűséget Görögország akvamarin színű partjain vagy Olaszország történelmi városaiban, romantikus toszkán tájain és tengerpartjain vagy bárhol a világban. Csupa olyan helyre kísérünk el titeket és valósítjuk meg álmaitok esküvőjét, amiket már nagyon jól ismerünk: dolgoztunk ott, visszajártunk kirándulni "civilként" sőt még éltünk is ott, így garantáltan álmaitok esküvőjét valósítjuk meg. De azoknak sem kell aggódniuk, akik hibrid esküvőre vágynak, amikor a hivatalos esküvőt Magyarországon, a szimbolikus elszökős fogadalomtételt pedig a világ bármely pontján megejthetitek, mi pedig az elejétől a végéig mellettetek leszünk.


Szeretettel várjuk az LGBTQ párokat is szivárvány esküvők megszervezésére, mert egyre több olyan helyszínünk van, ahol hozzánk hasonlóan, tárt karokkal várnak titeket . :)

Ismerjétek meg álomesküvőtök megvalósító csapatát!

Balogh-Horváth Judit, nemzetközi esküvőszervező, magyar-angol nyelvű szertartásvezető, elismert virágkötő és dekoratőr vagyok.

Oravecz Dia, díjnyertes, nemzetközi esküvői fotós vagyok, magyar-angol-orosz nyelven folyékonyan beszélek és jelenleg olaszul is tanulok.

Beatrix és Martin, Santorini 2025

Beatrix és Martin, Santorini 2025

Ha bárhol megházasodhatnál, hol lenne az?

Mi, Balogh-Horváth Judit és Oravecz Dia, két szenvedélyes szakemberként dolgozunk együtt azért, hogy a nagy napotok valóban emlékezetes legyen. Különleges szakmai hátterünkkel, nemzetközi tapasztalatainkkal és a minőség iránti elkötelezettségünkkel tesszük tökéletessé esküvőtöket.

Balogh-Horváth Judit vagyok, nemzetközi esküvőszervező, angol-magyar nyelvű szertartásvezető, valamint elismert virágkötő és dekoros. Szívvel-lélekkel dolgozom azon, hogy az esküvőtök minden apró részlete harmonikus és gyönyörű legyen, az elképzeléseitekhez igazodva.

Oravecz Dia, díjnyertes nemzetközi esküvői fotósként olyan pillanatokat örökítek meg, amelyek évekkel később is mosolyt csalnak az arcotokra. Angolul, oroszul és magyarul egyaránt beszélek, így nemzetközi párok számára is gördülékenyen kommunikálok. Tapasztalataimat Európa legszebb esküvői helyszínein, többek között Olaszországban, Cipruson és Görögországban szereztem. Az elmúlt években több esküvőszervezővel is dolgoztam külföldön, de végül Judit korrektsége és profizmusa győzött meg arról, hogy szinte kizárólag csak vele dolgozzak külföldi esküvőkön.


Miért válasszatok minket?

✔️ Tapasztalat és szakértelem: Több országban szervezett és fotózott esküvők, különböző kultúrák és szokások ismerete.

✔️ Minőség és átláthatóság: Számunkra kiemelten fontos a korrekt, megbízható munka, hogy az esküvőtök minden szempontból zavartalan és stresszmentes legyen.

✔️ Szenvedély és kreativitás: Minden egyes esküvő új lehetőség számunkra, hogy valami igazán különlegeset alkossunk – nektek.

Ha álomszép esküvőre és boldog, felejthetetlen pillanatokra vágytok, mi itt vagyunk, hogy valóra váltsuk az elképzeléseiteket! 

✔️ Esküvők Európa szerte: meseszép szimbolikus és legaláles esküvők Olaszországban, Görögországban és a görög szigetvilágban, Cipruson és bárhol, ahová csak megálmodtátok, előttünk nincsenek lehetetlenek

✔️Nászút és esküvő egyben: profi utazási iroda partnerünkkel A-Z-ig megszervezzük nem csak az esküvőtöket, hanem az azt követő álmaitok nászútját is.

Néhány munkám az elmúlt évek gyönyörű külföldi esküvőiből

Esküvői fotózás Cipruson, romantikus pillanatok a tengerparton

Firenze elopement esküvő beszámoló


Judit és Bence Toszkánában

Személyes adataidat csakis a kapcsolatfelvétel és esküvőtökkel kapcsolatos ügyintézéssel kapcsolatosan tároljuk.

Itt tudjátok részletesen leírni, hogy mik az elképzeléseitek: helyszín, dátum, létszám, igények és persze jöhet sok-sok kérdés is felénk. :)

Róma elopement esküvő beszámoló


Fogadalom megújítás Rómában

Bejárom veletek a világot!