Valódi érzelmek, valódi pillanatok

Ismerj meg

ELVETEMÜlt ÖRÖMGYÁRTÓ és pillanatvadász

Igyekszem teljességben élni az életemet, humorral és jó kedvvel venni az akadályokat, a lehetetlen szót pedig már egy ideje parkolópályára tettem. Szeretem a természetet, fontosnak tartom az állatvédelmet, imádok utazni és évről-évre megélni és elérni a bakancslistámon szereplő terveket és desztinációkat. Folyamatosan igyekszem tanulni és fejlődni, mert a csodák nem csak megtörténhetnek velünk, hanem mi magunk is azzá válhatunk magunk és a világ számára is. Esküvői fotósnak lenni is maga a csoda.

A legtöbb pár eleinte attól fél, hogy feszengeni fognak a kamera előtt – hogy nem lesznek fotogének, vagy nem tudnak elengedetten viselkedni. De amint elkezdünk együtt dolgozni, ezek a félelmek elolvadnak. Meg fogtok lepődni, mennyire könnyedén megy majd minden – én ott vagyok, hogy vezesselek titeket, de közben hagylak megélni a pillanatot is. Az egyik leggyakoribb visszajelzés, amit kapok: ‘Nem gondoltam volna, hogy ennyire szépnek fogom látni magunkat a képeken.’


Rugalmasan és gyorsan reagálok minden váratlan helyzetre – akár egy megváltozott napirendre, egy váratlan időjárásra, vagy egy hirtelen érkező érzelemre. A legfontosabb dolgokat észrevétlenül örökítem meg, de mindig ott vagyok, amikor számít.


Nem csak képeket adok, hanem nyugalmat, biztonságot, és egy olyan élményt, amiben valóban önmagatok lehettek. A fotók pedig újra és újra visszavisznek majd abba az érzésbe, amit akkor ott egymás mellett átéltetek.